Home » Hronec 2018

Hronec 2018

Dubabér Anna Marietta 7.osztályos tanulónk írása:


Škola prírode –Poznaj svoje korene

Iskolánk 10 tanulója idén is részt vehetett a hroneci Erdei iskolában. (Škola v prírode- Poznaj svoje korene). Az első turnusban juthattunk el a táborba, így a tanév legelső hetét tölthettük a gyönyörű panorámájú Hronecben. A bükkszentkereszti tanulókon kívül Püspökhatvanból, Tótkomlósról és Dabasról jöttek gyerekek. A hosszú, zökkenőmentes utunk után megérkeztünk a tábor helyszínére. Az első nap estéjén elfoglaltuk a szállást, és megismerkedhettünk a többi táborlakóval. A következő napon kezdődött a tanítás. A diákokat 4 csoportra osztották, és 4 szlovákiai tanárral felváltva, napi öt órában, játékosan tanulhattuk, gyakorolhattuk a szlovák nyelvet. Az idei tábor témája a szeretet, a gondoskodás és a barátság volt. Az órákon szlovák dalokat énekeltünk, beszélgettünk, szituációkat gyakoroltunk, és kedvenc tevékenységeink témáját is körüljártuk. Minden délután az animátorok tartottak nekünk érdekes szabadidős foglalkozásokat. Kipróbálhattuk a lövészetet, az íjászatot és a zsákba futást is. De ezeken kívül volt bingó, növénygyűjtés, pólófestés, és különböző csoportos vetélkedőfeladatok. Kis csapatunk a tábori „Ki mit tud?”-on nagy sikert aratott a „Mladosť” című dallal. Csütörtökön vonatozni voltunk, ahol részt vettünk egy tanösvénytúrán csodás környezetben. Martin tanár úr minden nap különböző táncokat tanított meg nekünk. Nagyon finom ételeket főztek a szakácsnénik, megkóstolhattuk a finom „parené buchty”-t is. Pénteken elbuszoztunk Besztercebányára, ahol éppen hatalmas vásár volt. Itt finomságokat, kézműves termékeket és ajándékokat vehettünk. A színpadon egy neves folklóregyüttes, a Partizán műsorát láthattuk. Pénteken és szombaton nagyon jó hangulatú disco volt táborunkban, nagyszerű barátokkal. Szombaton volt a magas-tátrai kirándulás, ahol nagyon szép időben lanovkáztunk, és egy 5 km-es túrán is részt vehettünk. Eközben láttuk a Studeny potok szép vízeséseit, és a Tátra gyönyörű hegyeit. Felmentünk a Skalnaté pleso- Kőpataki tóhoz, majd a túra útvonala a Hrebienoknál végződött, ahonnan zubačkával (fogaskerekűvel) jutottunk le Stary Smokovecre. Ott már várt minket az autóbuszunk. A szombati diszkó után elbúcsúztunk a többiektől, és vasárnap nagy bánatunkra elhagytuk a tábort. Nagyon ajánljuk ezt a tábort minden iskolatársunknak, azoknak is, akik még nem voltak. Sokat tanultunk szlovákul, gyarapodott a szókincsünk, barátokat szereztünk, és rengeteg új élményben volt részünk. Köszönjük a szervezést a Magyarországi Szlovákok Szövetségének, az élményeket az animátoroknak, a pedagógusok munkáját, és hogy ilyen gazdag programban vehettünk részt. Községeink Polgármesteri Hivatalainak pedig köszönjük az utaztatást.

Dubabér Anna Marietta 7.osztályos tanuló


Képgaléria: link